A Sage Collage táborai a fővárosban, a Széll Kálmán térhez közel várják az angolul tanulni vágyó gyerekeket már 7 éves kortól. A tábor vezetőjével, Öveges Enikővel beszélgetünk.

Mi ez?

Az "Interjú a táborszervezőkkel" cikk sorozatban, a táborok szervezőivel készült beszélgetéseket mutatjuk be. Az elkészült interjúk bővebb képet festenek a táborokról és a táborszervezőkről egyaránt.

Gyerektábor-kereső:    Tipikusan hogy néz ki egy napotok? Milyen egy nyelvtábor napi rutinja? (Jellemezd kérlek pár szóban, hogyan alakul egy átlagos nap a táborban; van-e napirend, hogy zajlanak az étkezések, mikor kerül sor az egyes eseményekre, programokra?)

Sage College: A tábor 8 órakor kezdődik. Megérkezés után a gyerekek reggeliznek 9 óráig, amikor a tulajdonképpeni foglalkozások indulnak. Ezt azonban ők nem veszik észre, mert már addig is maximálisan kihasználjuk az angol nyelvi környezet adta lehetőségeket. Bátorítjuk őket arra, hogy kommunikáljanak angolul, akár csak szavakkal is. Természetesen ezt az egyes gyerekekhez alkalmazkodva tesszük: akik inkább csak figyelnek, azokhoz mi beszélünk többet angolul és arra tesszük a hagsúlyt, hogy értsék, amit mondunk, és építünk az anyanyelvünkre is, ha szükséges. Délelőtt előre kidolgozott szakmai programjaink szerint haladunk, melyet a korosztály hazai angoltanításában elismert szakemberek terveztek és valósítanak meg. Segítségül frissen végzett és lelkes hallgatóink jönnek, akiket egyetemi kurzusainkról jól ismerünk, így tudjuk, mennyire felkészültek és elhivatottak. A foglalkozásokon a cél kettős: az angol nyelvi kommunikáció fejlesztése és rácsodálkozás a mesékre és a világ egyéb dolgaira ... Nem iskolás módon tesszük mindezt, hanem kényelmesen elhelyezkedve, játszva és motiválóan. Ebéd után, amihez együtt terítünk, a délután a különböző tevékenységeké: angolul legózunk, társasjátékozunk, vetítünk, beszélgetünk. Mutatunk nyelvtanulásra alkalmas online játékokat, hogy inkább ezeket játsszák, és az Internet hasznos oldalát lássák. Uzsonnázunk, majd a tábor 16 órakor zárul. Felügyeletet  17 óráig biztosítunk.

Gyerektábor-kereső:    Milyen programlehetőségek és játékok állnak rendelkezésre a táborban?

Sage College: A tábor helyszíne igen jól felszerelt játékokkal: legóhalmokat, robotokat, babákat, plüssöket, és társasjátékokat is bőven találnak a gyerekek. Biztosítunk sokféle kreatív eszközt (festék, gyurma, stb.), és lesznek online játékokra oktatói tanácsadással használható elektronikai eszközök is. A foglalkozásokhoz szükséges egyéb infrastruktúrát (táblák, vetítő) is használhatják a gyerekek majd. De itt is a legfontosabb: lesznek lelkes fiatalok, akikkel együtt játszhatnak mindezekkel ...





Gyerektábor-kereső:    Milyen korhatárok közt fogadtok gyerekeket? Milyen nyelvi szint szükséges a részvételhez?

Sage College: A Storyworld táborba 7-11 éveseket, a Discover the World táborba pedig 11-14 éveseket várunk majd. Az elvárás az adott korosztálynak az iskolában jelenleg érvényes előírásaihoz alkalmazkodik, de a legfontosabb, hogy kis létszámú csoportjaink és képzett szakembereink miatt az esetleges nyelvtudásbeli különbségeket mindenki javára fordítva tudjuk kezelni. Szóval, szeretettel várunk minden ilyen korú gyermeket, hogy megszerettessük velük a nyelvtanulást és megmutassuk, mire is lehet használni az angol nyelvet.

Gyerektábor-kereső:    Sage College: kik vagytok? Mit érdemes tudni rólatok? :)

Sage College: A Sage College-ot egyetemi oktatók indították el kettős céllal: fejleszteni a gyerekek angoltudását, de úgy, hogy mindezt hasznos készségeken és tartalmakon keresztül tegyük. Elszakadva az iskolai nyelvtanulástól, mi nem tankönyvekből és a tanulók számára irreleváns témákban, célokkal oktatunk, hanem tematikusan. Olyan készségekre fókuszálunk (beszéd, kommunikáció, érvelés, kritikai gondolkodás, stb.), amik a mai világban elengedhetetlenek, de az iskolai keretek között nincs rájuk idő, és tesszük mindezt angolul. A hangsúly nálunk az egyénre szabott (célok, nyelvi szint, korosztály, stb.) fejlesztésen van, melyet magasan képzett, tapasztalt, az ország legjobb egyetemein is tanító tanárok biztosítanak.

Gyerektábor-kereső:    Milyen elvek szerint oktattok? Mennyire kap hangsúlyt a beszédkészség fejlesztése?

Sage College: Ahogyan a korábbi kérdésre adott válaszban elmondtuk, a beszédkészség fejlesztése nálunk az egyik központi cél. Hisszük és tudjuk, hogy beszélni már alacsonyabb nyelvtudással is lehet és kell, úgy kell megtanulni a nyelvet, hogy erre folyamatosan hangsúly kerüljön. Az is fontos, hogy a nyelvtanulókkal megfelelő témákról és szituációkban beszélgessünk (például erre lesz alkalom táborainkban, amikor minden tevékenység közben angolul beszélünk), így tudatosíthatjuk bennük, hogy nyelvet nem az iskolának vagy a jó jegyért tanulunk, hanem azért, mert így megtudhatunk többet a világról, és hogy a nyelvtudás elengedhetetlen lesz később az életünk minden területén. A nyelvtanulást nagyon lehet szeretni, ezt szeretnénk kiscsoportos táborainkban átadni a gyerekeknek.

Gyerektábor-kereső:    Rossz idő esetén mi a terv? Mit tudtok olyankor csinálni?

Sage College: Mivel táboraink eleve a képzéseink színhelyéül szolgáló szobákban lesznek, a rossz idő ránk nem lesz befolyással. Esős, kellemetlen idő esetén a délutáni programokat (séta a várban, a műemlékek megismerése angolul címszavakban, stb.) az időjáráshoz alkalmazkodva rugalmasan cseréljük.

Gyerektábor-kereső:    Mióta szerveztek táborokat?

Sage College: Ezen a helyszínen és ezekben a témákban ebben az évben szervezünk táborokat először, de mindannyian nagy tanítási és táborozási múlttal és tapasztalattal, és nem utolsósorban óriási lelkesedéssel indulunk neki a meghirdetett turnusoknak.


Gyerektábor-kereső:    Tartotok őszi-tavaszi táborokat is?

Sage College: Igen, ez évben már őszi táborokat is tervezünk.

Gyerektábor-kereső:    Van még valami amit szívesen megosztanál a táborról?

Sage College: A fent leírtakat összefoglalva a legfontosabb az, hogy az öt nap alatt meg szeretnénk szerettetni a nyelvtanulást a gyerekekkel. Szeretnék elérni, hogy ezt mindennapi életük részének tekintsék, így az iskolai nyelórákon is könnyebben és hatékonyabban sajátítják majd el a tanultakat.

Kapcsolódó táborok:

Young explorers - 7-11 éveseknek

Film and Media - 11-15 éveseknek