Leírás
Funside Mini – angol és kézműves foglalkozás a legkisebbeknek. A Funside Mini várja 5-6 éves táborozóinkat, akikkel egésznap óvodapedagógus vagy kisgyermekek nevelésében/táboroztatásában jártas oktató foglalkozik. Vele vesznek részt az angol és kézműves foglalkozásokon, amik tapasztalataink szerint a legnépszerűbbek ebben a korosztályban, emellett a Padel tenisszel is megismerkednek. A tábori programokon és játékokon a nagyobbakkal együtt vesznek részt, viszont extra figyelmet szentelünk egyéni igényeiknek (délutáni alvás, könnyített feladatok, többszöri étkezés stb.). Mivel a Funside Mini két foglalkozást foglal magában (angol és kézműves), így ez a tábor nem kombinálható a többi kurzusunkkal, cserébe teljesen a kicsik igényeire van szabva. Nemzetközi táborunkban igazán egyedi élményt nyújtunk a piciknek, sok-sok játékkal és könnyített foglalkozásokkal.
Bemutatkozás:
Villányi úti helyszínünkre várjuk a legfiatalabb táborozóinkat, már 5 éves kortól. A napközis táborban nemzetközi környezetet biztosítunk azáltal, hogy programjaink mind magyar, mind angol nyelven zajlanak. Nálunk heti két foglalkozás választható, miáltal a táborozók fejleszthetik tudásukat, kreativitásukat és készségeiket. A napközis táborunk fókuszában is az inspiráció és fejlődés áll, miközben új barátságok szövődnek és emlékezetes pillanatok születnek. A biztonságos táborozás érdekében minden 5 gyerkőcre jut 1 felnőtt oktató. Színes programok, izgalmas sportok és barátságos környezet várja a résztvevőinket!