Leírás
A Tisza ’83 Citerás és Népzenei Tábora az ország egyik legkedveltebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező citerás tábora. A tábor fő hangszere a citera, azonban lehetőség van népi furulya, tambura és népi ének tanulására is! Táborunk magas színvonalon tesz eleget a résztvevő citerások és népzenészek képzésének! A táborba átlagosan mintegy 120-130 fő résztvevő érkezik, akik az egy hét alatt különböző tájegységek jellegzetes dallamaival, díszítéseivel, és az adott tájegységre jellemző néprajzi ismeretekkel gyarapodnak. Ezen felül lehetőség van más csoportok munkájába is bekapcsolódni, ezzel is szélesítve a megszerzett tudást!
Az tavalyi évtől a citera, ének és furulya oktatás mellett lehetőség van az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tambura játékának elsajátítására is . Ebben Kiss Tamás lesz a segítségünkre,a Márványos Tamburazenekar vezető prímása. Jelentkezésre, elsősorban a prímtambura, a tamburabrácsa és basszprímtambura után érdeklődőket várjuk sok szeretettel.
A táborban neves szakemberek tanítanak, illetve tartanak előadásokat, akik kivétel nélkül szakmai területük jeles képviselői.
Az oktatás csoportokban történik – kezdők esetén kis létszámú csoportok -, melyekbe az első este előzetes egyeztetés és meghallgatás után kerülnek a táborozók. Minden leendő táborozó eldöntheti melyik a számára megfelelő szakmai szint, s ez alapján kerül az adott tanulócsoportba.
Táborunk 2015. augusztus 10-én, hétfőn, 9 órakor kezdődik és 16-án, 18:30-kor, szombaton a gálaműsorral zárul, melyre szeretettel várjuk családtagjaikat, barátaikat is