Keszi-Belágyi Hanna óvodapedagógus, színművész, koreográfus és táncpedagógus.
A gimnáziumi éveit követően tanulmányait Sopronban folytatta, ahol 2014-ben Óvodapedagógusként szerzett diplomát. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, ahol párhuzamos tanulmányai eredményeként 2019-ben Színművész, majd 2020-ban Koreográfus és Táncpedagógus diplomát szerzett. Már tanulmányai alatt és azt követően is aktívan dolgozott a művészeti pályán színészként, táncosként és koreográfusként, valamint különböző alkotóműhelyek és művészeti projektek résztvevőjeként is tapasztalatot szerzett. 2021 januárjában indította el egyéni vállalkozását, amelynek középpontjában a művészeti nevelés áll. A Belágyi Művészeti Stúdió alapítójaként elkötelezetten dolgozik a gyermekek kreatív fejlesztésén és a művészeti nevelés komplex megvalósításán. Külsős óraadó tanárként több győri és Győr környéki intézményben is oktatott. Jelenleg a Rábca Néptáncegyüttes oktatója, ahol aktívan részt vesz a néptánc hagyományainak átadásában. Több éves gyakorlati tapasztalatát már iskolai évei alatt megalapozta, amelyet tovább gazdagított vállalkozóként szerzett szakmai ismereteivel. Jelenleg két kisgyermek édesanyja, aki a családalapítást követően is elhivatottan folytatja munkáját a művészeti nevelés és a gyermekek kreatív kibontakoztatása területén.
Tábor típusa
Napközis
Cím
Kategóriák
Címkék
Weboldal linkje
Facebook oldal linkje
Email
Telefonszám
+36305774426
Napközis ár
47 000 Ft
Fizetési mód
Készpénz, Banki átutalás
Testvér kedvezmény
4000Ft testvérkedvezmény
Ajánlott életkor
4-12


































