A Marshmallow Camp-et a Balatonnál szervezi Takács Vanessza, Vida Vanda, és Kondics Alexandra. A balatoni ottalvós táborba 6 éven felüli gyerekeket várnak. A táborok eddigi skerei tán idén Vértesszőlősön túlélő tábort is szerveznek. A három csupavidámság lánnyal az idáig vezető útról, a tábori életről és élményekről beszélgettünk. ... Folytatás
Kreatív, személyre szabott programokkal és projektalapú gondolkodásra biztatással várják a Bridge Bizniscool táborainak résztvevőit. Hogy ez pontosan mit is jelent, melyik gyerekből lehet vállalkozó, illetve a vállakozói gondolkodáson túl még mit is adnak a táborok, erről beszélgettünk a Bizniscool táborok vezetőjével, Barta Nikolettel. ... Folytatás
A balatonfüredi Hajógyár Vitorlás Iskola vezetője Nagy R. Attila, több mint harminc éves vitorlázó múlttal rendelkező sokszoros magyar bajnok, válogatott vitorlázó. Nyári táborukba egyaránt várnak teljesen kezdő vagy gyakorlottabb vitorlázókat, már 6 éves kortól. A tábor vezetőjével beszélgettünk. ... Folytatás
A katonaélet rendszeresen megmozgatja a fiatalok fantáziáját. A katonaságban zajló életbe a fiatalok manapság már nyári táborok segítségével is belekóstolhatnak. Rengeteg kérdésünk volt military táborokkal kapcsolatban. Ezeket a tábor parancsnoka Novák István alezredes úr segített megválaszolni. ... Folytatás
A 2009 óta megrendezett Felfedező táborok szervezője az 1912-ben alapított Magyar Cserkészszövetség. A tábor célja többek közt az, hogy a cserkészmozgalmat országos szinten egyben tartsa,és olyan életravaló fiatalokat neveljen, akik közösségben, másokkal együttműködve képesek a saját világukat az elképzeléseik szerint alakítani. A táborok egyik vezetőjével, Várdai Balázzsal beszélgettünk. ... Folytatás
A Kerekerdő táborai minden természetkedvelő álma: hajnali csillagászat, patakban fürdés, fára mászás, kirándulások, éjjeli túrázások... Mindez csodás környezetben a Bakonyban. Az alábbiakban bár első látásra kicsit hosszú, ám annál érdekesebb interjút olvashattok a tábor vezetőjével, Malatinszky Dáviddal. ... Folytatás
A Vidra táborban bárki megismerkedhet a búvársport alapjaival. A tábor ideje alatt a gyerekek nemcsak a víz alatti világot ismerhetik meg, hiszen a kiegészítő programokon a felelős állattartásról, sérült embertársainkról való gondoskodásról vagy a tűzoltók munkájának fontosságáról is szó esik. ... Folytatás
A Sage Collage táborai a fővárosban, a Széll Kálmán térhez közel várják az angolul tanulni vágyó gyerekeket már 7 éves kortól. A tábor vezetőjével, Öveges Enikővel beszélgetünk. ... Folytatás
Az Angol a hegyekben tábor 2011 óta várja az angolul tanulni vágyó fiatalokat. A tábor, amely az angol mellett már német nyelvoktatást is kínál gyönyörű erdei környezetben várja a táborzókat. A táborok szervezőjével, Lengyel Balázzsal beszélgettünk. ... Folytatás
A Logiscool táborok az ország minden szegletében, 19 ponton várják a programozás iránt érdeklődő, 6-18 éves gyerekeket. A programozás során a táborozók nem csak a kódfejtés rejtelmeibe, de a manapság oly divatos Minecraft játék, kép- és videó szerkesztés vagy a mobilos aplikációk világába is betekintést nyernek, a legkisebbek pedig akár LEGO robotokat is életre kelthetnek. Az izgalmas Logiscool táborokról az egyik szervezővel, Dorgai Grétával beszélgettünk. ... Folytatás
A Balatonfüredi Katamarán Suli táborozói profi versenyzőktől leshetik el a katamarán vitrolázás alapjait és trükkjeit. Az egyhetes táborokban természetesen jut idő a pihenésre és szórakozásra is. A tábor egyik szervezőjével és vezetőjével, Nagy Attilával beszélgettünk. ... Folytatás
A Picur fotós tábort az teszi vonzóvá nemcsak a szülők, de a gyerekek számára is, hogy száraz elmélet helyett játszva tanít meg fotós szemmel nézni a világot. Nincs szükség profi felszerelésre, akár egy mobiltelefonnal is készülhetnek izgalmas képek, hiszen a hangsúly a szemlélet megtanításán van. A tábor vezetőjével, Hámori Ildikóval beszélgettünk a tábor mindennapjairól. ... Folytatás
A balatoni táborok igen közkedveltek a fiatalok körében. Az északi parton, a fűzfői öbölben, gyönyörű zöld környezetben várja táborozóit a BS-Fűzfő Vitorlástábor. A vitorlázás mindig izgalmas és örömteli téma, így megkerestük a tábor szervezőjét, Novák Máriát, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre. ... Folytatás
A Tolkien gyerektábor harmadik éve, míg "Nagytestvére" már 2002 óta várja a Gyűrűk ura és a Hobbit rajongóit. Az egyhetes táborok ideje alatt a gyerekek kilépnek hétköznapi szerepükből és egy hétre Középfölde lakóivá válnak. A szerepjáték tábor azokat is várja, akik még nem ismerik a Gyűrűk urát, vagy csak egy jó kalandtábort keresnek. A tábor egyik szervezőjével, Csuzdi Gerdával beszélgettünk. ... Folytatás
Felnőtt fejjel, ha szerepjáték kerül szóba, akkor a nagy zöld M.A.G.U.S. könyv jelenik meg lelki szemeim előtt, nameg a különleges alakú kockák, melyekkel néhány titokzatos egykori osztálytárs órákig elmerült egy másik, érthetetlen világban. A Naszin Nadil fantáziatábor egészen különleges a gyerektábor közt. A hátrom hetes, megszakítás nélküli táborban a gyerekek Naszin Nadil tünde birodalmában élik mindennapjaikat, így mindent amit tesznek, egy másik lény szerepében teszik. A táborról a szervezőkkel Skiq-vel és Rebivel beszélgettünk. ... Folytatás
A Giocondo in Italiano több szempontból is egyedülálló: Először is három anyuka szervezi. Másodszor pedig: ez nem olasz nyelvtábor, hanem egy gyerektábor, ami olaszul folyik.Az egyik szervezővel, Sütő Rékával beszélgettünk. ... Folytatás
A Kecskevilág tábora igazi felüdülés a városi gyerekeknek. Állatokat etethetnek, szalmabálák közt ugrálhatnak, tésztát nyújthatnak, egész nap a réten szaladgálhatnak, mindezt Törökbálinton, Budapesttől csupán néhány kilométerre. Herczog Anitával, a Kecskevilág alapítójával beszélgettünk. ... Folytatás
A Millipop Mosolygyár, Budapest egyik legfrekventáltabb pontján, a Millenáris park területén található. A Buda vidámparkjaként is emlegetett létesítmény igazi szórakoztató gyerekbirodalom, amely 2000 négyzetméternyi játéktéren várja a táborlakókat. Kérdéseinkre Babos-Gál Mariann, táborszervező válaszolt ... Folytatás
A gyerektábor-kereso.hu 1100 táboros kínálatában kínálatában több mint száz öko táborból választhat a táborozni vágyó gyerek. Sátoros horgásztábor a fák rejtekén? Rád vár a NASH horgásztábor! Naponta kirándulnál, tanulnál a természetről, segítenél madarakat gyűrűzni? A börzsönyi ornitológus tábort neked találták ki! Hegyek közé vágysz? Várnak a Sündörgő táborok, akik minden évben más tisztáson verik fel a sátrukat. Éjjel határtalan csillagos ég, hajnali ködben felsejlő erdő és madárcsicsergés minden ébredéskor... ... Folytatás
A táborozás sok gyerek életében az első alkalom, amikor kikerül a szülő védőszárnyai alól és magára marad. A tábori személyzetnek köszönhetően ez természetesen nincs így, de a gyerek számára az önállóság érzése egy egészen új élmény. A táborban a gyerekek megtanulnak alkalmazkodni más gyerekekhez és megtanulnak alkalmazkodni... ... Folytatás
Ez egy gyakran felvetődő kérdés, amire nem könnyű válaszolni. A gyerektabor-kereso.hu-n jelenleg 1100 tábor található 56 kategóriában. Rengetegféle tábor van, ezek mindegyike eltérő ismeretet, élményt nyújt, eltérő árakon, eltérő helyszíneken. A táborokban szerezhető élmények sokszor nehezen összehasonlíthatóak... ... Folytatás
Bentlakásos táborba csak akkor küldjük a gyereket, ha már töltött éjszakát nélkülünk. Fontos, hogy az ottlavós táborba készülők az önállóságnak olyan fokán legyenek, hogy elláthassák önmagukat, azaz tudjanak egyedül ruhát választani, pénzt beosztani... ... Folytatás
Egy több programot, komplex szórakozást kínáló, jól felszerelt tábor nem olcsó mulattság. Aki bentlakásos tábort választ, számítania kell rá, hogy akár 50-90 000 forintot is el kell költenie egy 6-7 napos turnusra. Bár sok tábor ára tűnhet indokolatlanul magasnak, a valóság ennek éppen az ellenkezője. ... Folytatás
Mi is az az egynapos tábor? Az egynapos tábor tulajdonképpen egy 5 napos napközis tábor tetszőleges napja. Olyan napközis tábor, ahol egy napra is részt lehet venni. Ezek jellemzően nem tematikus, hanem élménytáborok, így a részvétel nem akadály. Időnként előáll az a probléma, hogy a szülő nem tud mit csinálni a gyerekkel 1-2 napig. Nyári szünet van, a nagyi lebetegedett, a munkából mégsem tudunk eljönni. Ilyenkor jön jól az egynapos tábor... ... Folytatás
A gyereknek a legfontosabb, hogy jól érezze magát. Ez nem helyszín és nem is felszereltség függő. Elsősorban a tábor légköre az, ami számít. A napközis táborban is fontos számára, hogy legyen elegendő program, foglalkozás, ugyanakkor jusson idő... ... Folytatás
A 2002-ben alakult Fehérvár Póló Sport Egyesület 2013 óta rendezi meg nyári vizilabda táborát. A tábor nem titkolt célja, hogy a gyerekeket megnyerje a vizilabdázás számára. Annak sem kell aggódnia, aki csak egy pancsolós táborba menne, a Vizipók egy könnyed jókedvű tábor, ahol az is elboldogul aki még nem rendelkezik biztos úszástudással. Hajós Ákossal beszélgettünk az Egyesülettől. ... Folytatás
A Nagyonnyár táborokat a püspökladányi Karacs Ferenc gimnázium tanárai szervezik évek óta. A bentlakásos táborba 10 éven felüli diákokat várnak, az elszállásolársról és étkezésről a gimnázium kollégiuma gondoskodik. A Nagyonnyár táborok kínálatában jelenleg 8 tábort találunk. Az egyik főszervezőt, Hegedűs Tibort kérdeztük a részletekről. ... Folytatás
A Botanicon Kert Klub több szempontból is egyedülálló. Egyrészt Budapesten a 12. kerületben, hegyes, erdős környezetben található, karnyújtásnyira a természettől. Másrészt kifejezetten gyerekeknek szól, nekik mutat utat játokos formában, vissza a természethez. Megtanulják a növényekkel való bánásmódot, figyelni a többiekre, kivárni a sorukat, csapatban működni. Szalontai Krisztával, Botanicon Kert Klub alapítójával, a KERTpedagógia című könyv szerzőjével beszélgettünk az általa szervezett táborokról. ... Folytatás
A NASH pontyhorgász táborok szervezői ismerősek lehetnek azok számára, akik figyelemmel kísérik az IHR kalandok horgász sorozatot. A táborban a sátorveréstől a bojlis és Zig-es módszer fogásaiig mindent megtanulhatnak az érdeklődők. A táborok népszerűségét jellemzi, hogy 2015 márciusában már csak 2016-os turnusokra volt szabad hely. ... Folytatás
A gyerektábor-kereső.hu-ra felkerült első gyerektáborok a Funside balatoni és budapesti táborai voltak. Aki már látta a táborok leírását, az azokról készült képeket, vagy a funside.hu weboldalát, azonnal látja, hogy igényes, profi csapattal van dolga. Amikor interjú sorozatunk előkészületei elkezdődtek, nem is volt kérdés, hogy az első interjúalany nem lehet más, mint a funside.hu alapítója, Kittka András. ... Folytatás